BEMUTATKOZÁS
Egyesületünk Magyarországon, a Duna és az országhatár által kettévágott
Komárom város részeként élő ősi településen, Szőnyben teszi a dolgát az
itt lakók akaratából 1995 óta.
Szálljon fel velünk képzeletben, s a felhők közül vessen egy pillantást
a nekünk oly kedves nagyközségre. A Dunával párhuzamos főúton egykor a Római
Birodalom legionárusai , majd évszázadokon át postakocsik szaladtak Bécs
és Buda között, s váltottak lovat az itteni postakocsi állomáson.
Ma is sokan robognak felénk, s talán meg is állnak Komáromban, Szőnyben,
hiszen a Bécsből induló utas a Budapestre vezető útnak mire ideér, megtette
már a kétharmad részét.
TÉRKÉP
A Duna nálunk apró szigeteket ölel, keskeny ágai a horgászok paradicsoma.
Az egykori Zichy - majd Gyürki kastély ma kórház, parkjában évszázados fák
nyújtanak árnyékot a gyógyulni vágyóknak. Az öreg magtár komoran őrzi a
10-es út forgalmát.
Lassan - lassan búcsúzunk. Köszönjük szíves érdeklődését, nézzen meg minket
máskor is! Az egyesület szeretettel várja nem csak virtuális látogatásra
e sorok Kedves Olvasóit. Ha eljönnek hozzánk, vagy írnak E-mail címünkre,
netán felhívnak telefonon, elmeséljük nagyratörő terveinket is. Szót ejthetünk
az 1747-ben épült, eredetileg az itteni postakocsi állomás istállójaként
funkcionáló, közel 800 m2-es épület birtokbavételének és átalakításának
tervéről, a szomszédos, bontásra ítélt épület helyén a brigetioi építőkőből,
a dunaalmási melegvizu mésztufából építendő szabadtéri színpadról is. Van
tervünk bőven, s látva az egyesület eddigi erejét, összefogását, bízvást
remélhetjük, a tervek megvalósulását.
Reméljük, meggyőztük Önt, hogy Szőnyben, Komárom szép városrészében virágzó
civil szervezet muködik: a Szőnyi Kulturális Egyesület.
Viszont látásra!
|